Babára várva

Manapság egyre későbbi életévekre tolódik ki a felnőtté válás és az önálló élet elkezdése. A társ megtalálása után is hosszú időbe telik a fészekrakás. A biológiai óra azonban egyre sürgetőbben jelez, a gyermek utáni vágy fokozódik. Sok esetben igen nagy váltást kell véghez vinni: a túlhajszolt, stresszes pörgésből lelassulva, figyelmünket a belső történésekre kell irányítani.
Ha a gyermekáldás várat magára, a kezdeti lelkesedés csökken, aggódni kezd a pár. Amikor több mint egy év, védekezés nélküli szexuális élet után sem következik be a vágyott terhesség, akkor felmerülhet a meddőség gyanúja.
A teherbeesés elmaradásakor fontos a szervi problémák kizárása. Ha a pár orvosi kivizsgálása után sem találnak olyan szervi, hormonális vagy genetikai okot, amely magyarázná a gyermekvállalás sikertelenségét, akkor ismeretlen eredetű, funkcionális vagy pszichés meddőségről beszélünk.
A megtermékenyülés lélektani háttere:
A gyermeket vállaló párnak fel kell készülni a szülői feladatokra testben és lélekben egyaránt. Fontos az elköteleződés, annak vállalása, hogy a férfi apaként aktív szerepet vállalva, megteremti a család fizikai, anyagi biztonságát, míg a nőnek befogadó, tápláló, anyai minőségében kell kiteljesednie.
Mi lehet a lélektani meddőség hátterében?
  • korai sérülések, anyához, anyasághoz kötődő ambivalens érzések,
  • leválás hiánya a származási családról, megrekedés a gyermek szerepben,
  • félelmek: test alakjának megváltozásától, saját nőiesség elvesztésétől, szüléstől,
  • bizonytalan partnerkapcsolat, házassági játszmák,
  • fel nem dolgozott veszteségek, depresszió,
  • szorongás, teljesítmény kényszer, fokozott stresszterhelés.
A szülői szerepre való felkészüléshez lélki tájakra invitálom a leendő anyukákat, apukákat. Szimbólumterápiás pszichológiai tanácsadás keretében ellazult állapotba kerülve csökkentjük a stresszterhelést és belső képeket hívunk, bebarangoljuk lelkünk rejtett zugait. A közös munka általában 15- 20 alkalom, heti egyszeri találkozással. Az önismereti, énerősítő folyamat segít a fel nem dolgozott sérülések oldásában, fókuszában a gyermekvállalás sikerességének segítése áll.